2012. március 29., csütörtök

Kulturális és Konferencia Központ Kecskemét, Gyémánt László


   2012. március 14.-én a kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban nyílt meg Gyémánt László kiállítása, mely rendkívül nagy benyomást tett rám már a hangulatával is. 





   Nem is csoda, hiszen élő jazz zene 
kíséretében      lehetett csodálni az ott 
lévőknek a zene stílusával megfelelő festményeket. Számomra azért is volt 
ekkora élmény, mert így meg 
megfigyelhettem, közelebbről hogy egy 
olyan neves művész, mint Gyémánt László 
milyen technikákkal dolgozik. A képek 
hangulata, a mondanivalójuk, egyszerűen 
elragadó.


2012. február 19., vasárnap

Budapest: Ludwig Múzeum

   Szintén 2012.02.03.-án a tanulmányi kiránduláson meglátogattuk a Budapesten található Ludwig Múzeumot, amelynek maga az épülete is lenyűgözött. Ahogy belépve a sok fény és a magas tér magával ránt, egyszerűen fantasztikus. Ez a múzeum a kortárs művészeti alkotásokat gyűjti és mutatja be rendkívül érdekes és "interaktív" módon, ezért is lesz egy maradandó élmény azoknak az embereknek a számára akik el látogatnak ide. A Művészetek Palotájában 2005. március 15-étől működik, korszerű múzeumtechnológiai körülmények közt. E modern múzeum gyűjteményének alapjait az aacheni Ludwig házaspár ajándékai képezik.
Ludwig Múzeum
   Nagyon érdekes és nem hétköznapi volt a kiállítás amelyet megnéztünk, és melyen a fő téma a távközlés, és a szerkezetek felépítésével kapcsolatos témák voltak. Például fel folt húzva egy 2 emelet magas építkezési álvány is melyben kis részek, ülőhelyek voltak kialakítva és olyan volt mint egy hatalmas mászóka. Ez azért is volt különleges, mert mielőtt erre fel mehettünk volna, egy sisakot kellett felvennünk, így sokkal közelebbivé vállat az élmény.


Magyar Nemzeti Galéria



  Az elmúlt napokban, 2012. 02.03 -án egy tanulmányi kirándulás alkalmával volt lehetőségem el jutni a Magyar Nemzeti Galériába, ahol rengeteg, híresebbnél híresebb festménnyel találkozhattam.

   Ilyen alkotás pl: M.S. mester Vizitáció című festménye, amelyet a 16. század elején festett.

M.S mestrer Vizitáció
   
   Megtekinthettük még a Honfoglalás Című festmény, melyet Munkácsy Mihály Festett és e - mellett még számos alkotását is itt őrzik.

Munkácsy Mihály: Honfoglalás

Nyári kiállítás élmények (pótlás)


A KAFF 2011. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Idén 10. alkalommal rendezték meg a szemléből lett fesztivált, amely egyben a 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztiválnak is otthont adott. A helyszíne a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, Otthon Mozi, és a Városháza előtt itér (szabadtéri helyszín).

Nyár elején részt vettem néhány barátommal a kecskeméti animációs filmfesztiválon más néven a KAFF nevezetű rendezvényen. Azon belül megnéztem pár animációs kisfilmet is, és Tóth-Pócs Roland és Tóth-Pócs Judit: Bíborcsiga című animációs kisfilmről készült kiállításukat is. Ezen a kiállításon a filmből láthatunk állóképeket, díszelemeket és jelmezeket. A film alapjául Kiss Miklós Kalapmese című írása szolgált.




 Különleges kalapok és
 ruhadarab a Bíborcsiga
 című animációs
 filmből.

E-mellett még ízelítőt kapunk Tóth-Pócs Roland: A Még mire jó a hullámcsat? Című kisfilmjéből is.
A film alapjául az Ezermester című folyóirat Még mire jó a hullámcsat? Című cikkje szolgált.
Én személy szerint nagyon érdekesnek és mindemellett fantasztikusnak találtam, hogy egy hétköznapi tárgyról milyen érdekfeszítő animációt lehet készíteni.




Bemutatták még Szoboszlay Eszter: Boltmesék című animációs film díszletelemeit. A film Mosonyi Aliz ,,Boltmesék” című kötetén alapul.


Forrásanyagok: Saját fotók
 és élmények alapján,